Mentovics Éva: Luca széke és a boszorkányok

Decemberben Luca széke
miről híres, ki tudja?
Barkácsolhatsz te is egyet,
s rálelhetsz a titokra!

Tizenhárom fajta fához
végy jó erős szerszámot...
kezdetnek az épp elég lesz,
ha kérgüket lehántod.


Veres Csilla: Őszi susogó

Érett szilva mind lepotyog,
kondérokban lekvár rotyog,
Gyengül a nap sárga fénye,
elszárad a levél széle.

Kiégett sok rigó-torok,
csordulnak az őszi borok,
lehullik a mogyoró,
szól az őszi susogó.

Fésűs Éva: Őszi kirándulás

Nagyapó és Zsuzsika
szőlőskertbe mentek,
kis kosárba, mázas tálba
szóló szőlőt szedtek.
Édesebb volt ,mint a méz
nyári naptól érett,
aranyhangon muzsikáltak
fölötte a méhek.
Akadt hozzá mese kék
magvaváló szilva,
darázscsípte kövér körte,
az ág alig bírta.
Előkerült nagyanyó
otthoni kalácsa,
szalvétáját kicsipkézte
a körtefa árnya.
Esik eső, csepereg
Esik eső, csepereg,
őszi szél is tekereg.
Búsulnak a verebek,
Minden tolluk didereg.
Gyertek gyorsan verebek!
Melegben a helyetek!
Ne ázzatok, ne fázzatok,
madárodú vár rátok!

Domb tetején

Domb tetején
ágas- bogas diófa,
Rászállott a
kerek erdő rigója.
Azt dalolja,
azt fütyüli a rigó,
Ó, tilió,
későn érik a dió

Darázs Endre: Csupa sár

Most az utca
Csupa sár, csupa sár,
Sári néni
kiabál, kiabál.
„Hallottad-e,
Te macska, te macska,
Vigyázzál
A talpadra, talpadra!”
Ám a macska,
Hiába, hiába:
beugrott a
szobába, szobába.
Sári néni
Kiabál, kiabál:
„Juj, a szobám
Csupa sár, csupa sár!”
”Egy, kettő, három, négy,
kicsi cipő, hová mégy?
- kipp- kopp kopogok,
óvodába ballagok..”

Nádor Tamás : Szeptember


Aranylabda szisszen:
leereszt a nap,
hegy mögé szuszogja
a hulló nyarat.

Kiürült a pálya,
nincs nézősereg:
szélbe szállingóztak
a falevelek.

Csak a sárga gyep van,
rajta tűz nyoma,
nyár üszkét szaglássza
egy ázott kutya.

Zelk Zoltán : Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
Dideregve didergő fák között
úgy tűrni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.

Petőfi Sándor : ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA



Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

Mentovics Éva: Az én titkom

Megsúgok egy titkot halkan,
el ne áruld senkinek!
Kukkants be majd egyszer hozzánk,
hogyha nekem nem hiszed.
Szárnyait és angyalhaját
én láthatom, senki más,
nem lehet ő, csak egy angyal
angyal bizony, nem vitás.

Mentovics Éva: Az én anyukám

Szemed tükre mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog…
elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.
Mesét mondasz lefekvéskor,
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg,
kifürkészed, mi a gondom,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold
az anyai szeretet.
Elnézted, ha céklalével
pacáztam az ebédnél,
s éjjel, hogyha lázas voltam,
borogattál, meséltél.
Ápolgattál, pátyolgattál,
így telt sorra napra nap…
most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.
Te vagy az én őrangyalom,
hogyha hívlak nem késel.
Tudod anyu, úgy szeretlek…
nem mondhatom elégszer.

Devecsery László: Édesanyámnak

Napraforgó fényre fordul,
én tehozzád szólhatok:
Édesanyám! Hozok néked
messzi-égről csillagot.
Ám, ha őket el nem érem,
a szemedet keresem,
belenézek és megértem:
mily nagy kincs vagy énnekem.
Fénylőbb, szebb a csillagoknál,
minden égi ragyogásnál,
az, amit én tőled kaptam:
e szépséges nagy titok,
HOGY A GYERMEKED VAGYOK!

Devecsery László: Édesanyám haja

Édesanyám haja: hó,
múlt időkön: takaró.
Véle múlt az életem:
emlékeim keresem.

Édesanyám: haja hó,
nagy csendemen takaró.
Szavam hullik, hó szakad,
szállnak múltból madarak.
Édesanyám haja hó:
ezüst úton takaró.
Néki őrzök szavakat:
versbe gyűjtöm azokat!

Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek

Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
- bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve.
Álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál -
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
Édes, drága jó Anyácskám
úgy szeretlek téged.

Osváth Erzsébet: Ha itthon vagy...

Ha itthon vagy,
olyan jó nekem.
Szobánk is megszépül
hirtelen.
Vidám lesz minden:
a cserép virág,
a képeskönyvek
és Mica cicánk.
Tudom, nem lehetsz
mindig velem.
Hazavárlak mégis
szüntelen –
hangod hallani,
játszani veled,
megsimogatni
fáradt, szép kezed.

Mentovics Éva: A legszebb ünnepen

Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.
Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.
Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.
Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet.
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.
Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál…
Ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.
Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni.
Az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...